Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Salzburgi Ünnepi Játékok

Balogh Csaba Tech

És azt a viccet ismeri, amikor a mérnök beül egy operára, egy sörözőbe és egy stadionba? Nem vicc

Elég csak felszállni a Keleti pályaudvaron a Budapest-Salzburg vonatra, és máris siemenses bemutatón találja magát az ember. Az osztrák vasút ugyanis a német vállalat által gyártott járművekkel teljesíti Railjet járatait. Könnyű erre rájönni, a mozdonyok ütközőin ott a Siemens felirat. Persze a vonat egyébként is olyan dolog, melyen egy laikus is kimondatlanul érzi egy ipari nagyvállalat szakembereinek keze nyomát. Egy koncertteremben, egy sörfőzdében vagy egy stadionban ülve már kevésbé nyilvánvaló a mérnöki teljesítmény. Pedig ott van az – ebbe leshettünk bele a színfalak mögött Salzburgban.

Műértő Műértő

Nyári régiségvásár udvari sátorban

A Salzburgi Ünnepi Játékok alatt, augusztus 11. és 19. között rendezték meg a barokk hercegérseki palota körbezárt szabad terén, klimatizált óriásponyva alatt a húsvéti fesztivál „sűrített” nyári kiadását. A tavaszi változat már négy évtizedes, a törzsgárdája 40 osztrák, német és svájci galériásból áll, míg a nyári „kistestvér” idén lett négyéves, és az élvonalból csupán tucatnyi műkereskedő fért be az eladói keretbe. A kínálat viszont a megszokott széles skálán szóródott térben, időben és árban egyaránt.

Üdülés Ausztriában

10 érv, amiért kihagyhatatlanok a Salzburgi Ünnepi Játékok

Operabemutatóival, színházi előadásaival és hangversenyeivel a Salzburgi Ünnepi Játékok lassan egy évszázada a világ egyik legjelentősebb kulturális fesztiválja. Ahogy a hagyományosan július végén kezdődő, öthetes rendezvénysorozat felejthetetlen színpadi bemutatókat, úgy vaskos botrányokat is megért története során.

Farkas Éva Kult

Eötvös Péter: Esterházyt lehet prófétának tekinteni

Eötvös Péter és Esterházy Péter közös oratóriumának premierjét utóbbi már nem élhette meg – július 30-án a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatkozik be a Halleluja című darab. Esterházy egy Google-keresés után találta meg prófétáját, akit főszereplőnek tett meg, de a zeneszerző szerint maga az író is próféta volt: már 2010-ben arról írt, hogy kerítéseket építünk magunk köré. Eötvös Péterrel beszélgettünk.

Lindner András Kult

Jó hírek az opera szerelmeseinek

Talán soha nem látott mennyiségben és minőségben zúdulnak rénk a nyáron a kortárs és klasszikus operairodalom darabjai. Megpróbáljuk összefoglalni a kínálatot.

hvg.hu Kult

Az első karmesterverseny Salzburgban

Tegnap adták át Salzburgban az Ünnepi Játékok első ízben meghirdetett karmesterversenyének fődíját a 26 esztendős – apai ágon iráni származású – freiburgi születésű, német David Afkhamnak – tudósított az osztrák Die Presse napilap.

Hátrányból fordítva nyert a Liverpool

Hátrányból fordítva nyert a Liverpool

Nem mond le teljesen Európáról a Ford, megmenti a német részleget

Nem mond le teljesen Európáról a Ford, megmenti a német részleget

Védővámok helyett európai gyárépítésre kéne ösztönözni a kínai autógyártókat a Mercedes vezére szerint

Védővámok helyett európai gyárépítésre kéne ösztönözni a kínai autógyártókat a Mercedes vezére szerint

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan hiányossága az új iPhone 16e-nek

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan hiányossága az új iPhone 16e-nek

Kézilabda-vb: „Most leszedik Chema Rodríguezről a keresztvizet, de ő nem tud gólt lőni a játékosai helyett”

Kézilabda-vb: „Most leszedik Chema Rodríguezről a keresztvizet, de ő nem tud gólt lőni a játékosai helyett”

Húsz fok fölé mehet ma a hőmérséklet

Húsz fok fölé mehet ma a hőmérséklet

Molnár Gusztáv: Négy színházi bemutatóm lesz az évadban, márciustól színészmesterséget oktatok

Molnár Gusztáv: Négy színházi bemutatóm lesz az évadban, márciustól színészmesterséget oktatok

Tizennégy év után született elsőfokú ítélet a dubajozós ügyben

Tizennégy év után született elsőfokú ítélet a dubajozós ügyben

A címlapról ajánljuk